Független énünk - Identitáskrízis társvesztés után
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Amikor változás történik az életünkben, sokféleképpen reagálhatunk. Legtöbbször nem is sejtjük, hogy reakciónkat többek között meghatározhatja születésünk milyensége.
Napjaink fiatalságkultusza ellentétes azzal a ténnyel, hogy a társadalom egyre nagyobb része idősekből áll. Ez a paradoxon leginkább az énképben és az időskori identitásváltozásban érhető tetten.
Vén kecske is megnyalja a sót – tartja a mondás. Egy másik így is hangozhatna: a szerelem nem ismer (kor)határokat (sem). A korkülönbségre sok mindent rá lehet fogni a párkapcsolatban, de vigyázzunk, nehogy a rokonok, a barátok biztatására vagy a szörnyülködésük miatt tegyük ezt.
A libikóka közepére állva, lelassulva, a saját testünk mozgására figyelve egyenesbe hozhatjuk a mérleghintát. Ugyanígy a munkában és a magánéletben is megtalálhatjuk azt az egyensúlyt, amelyben időt tudunk szánni a karrierünkre, a párkapcsolatunkra, a családunkra és önmagunkra is.
Szexuális életünk megkezdése előtt úgy hisszük, hogy a szex olyan folyamat, amelyet nemsokára megtanulunk, és onnan már a birtokában vagyunk ennek a tudásnak. Ezzel szemben a szexualitás működése, jellemzői és érzelmi megélése nagyon más a különféle életszakaszokban. Így sokkal inkább beszélhetünk életen át tartó folyamatos változásról.
Sokszor varázslatnak tűnik, hogy a hétköznapok forgatagában egy párkapcsolat, és benne mi magunk, egyensúlyban legyen. Pedig nem kell hozzá titkos összetevő. Nézzük, mi szükséges hozzá.